Hogyan lettem cukrász

Számtalan olyan történettel találkoztam az évek alatt, hogy valaki már egészen kicsi kora óta sütöget. A nagymama receptjeit kívülről fújja, szinte a konyhában nőtt fel. Profin süt pitéket, tortákat, kiváló a különböző desszertekben, imádja mindenki a sütijeit a környezetében. Irigylésre méltó tehetségek.

És aztán vannak azok az emberek, akiknek gőzük sem volt arról az életük első 30 évében, hogy mihez is akarnak kezdeni. Én ebbe a csoportba tartozom. Sose voltam kitűnő tanuló. Nem voltam élsportoló. Nem tudtam, mivel is kéne foglalkoznom. Kreativitásban egész jó voltam, így végül is arra jutottam, ezen a vonalon kellene elindulnom.

A gimi után OKJ képzésen tanultam gazdálkodási menedzser asszisztensként, őszintén szólva azt sem tudom, hogyan keveredtem oda. Végül nem is lett belőle papírom. Elmentem dolgozni, számlázó voltam egy akvarisztikával, háziállat-felszerelésekkel foglalkozó cégnél, ami szintén nem az én világom volt. Mikor beütött a válság náluk, részmunkaidőben maradtam, és elvégeztem mellette a Budapesti Kommunikációs Főiskolát, így szerezve marketinges, PR-es diplomát. Úgy gondoltam, ez már jó irány, ezzel kell foglalkoznom. Rendezvényszervező -pontosabban fesztivál szervező- szerettem volna lenni, de nem sikerült elhelyezkednem benne. Aztán hirtelen terhes lettem, és meg sem álltam 3 gyerekig. Mivel elég szegények voltunk, albérletben, így rákényszerültem kvázi a sütésre, ha a gyerekeknek születésnapja volt. Persze semmi extra nem volt, piskóta meg krém, kinézett, ahogy kinézett, és nem szerepelt a terveim között a cukrász szakma megszerzése.

Ám ahogy a legtöbb kapcsolat, a mienk sem volt örökéletű, így mikor a legkisebb lányom 1 éves lett, utána nem sokkal, májusban haza költöztem anyuhoz. Munka nélkül, gyesen lévő anyukaként nem volt sok választásom. És utána kezdődött minden.

Szeptemberben a nagybátyámnak volt születésnapja, neki készítettem tortát. Méghozzá formatortát. Mivel sok a gyerek a családban, azt szerettem volna, hogy örüljenek ők is, így próbáltam valami dinoszauruszt elkészíteni. Se eszközöm nem volt hozzá, se szakmai tudásom, és akkor még nem ismertem a különböző cukrász csoportokat, ahol segítséget kaphattam volna. Nem is lett szép, gondolhatjátok! De cserébe legalább finom volt. És akkor kérdezte meg tőlem a nagybátyám, hogy miért nem megyek el cukrásznak? Hiszen finomakat sütök, és elég kreatív vagyok.

!

Kipattant a szikra. Nem sokat gondolkodtam, és hiába próbáltak lebeszélni róla, rájöttem, hogy ez az az út, amit szeretnék. Elvégeztem egy gyorstalpaló képzést -akkor még fél év alatt meg lehetett szerezni a szakmát-, közben pedig naponta sütöttem, szereztem be a különböző eszközöket, és mindig valami újat próbáltam, hogy fejlesszem magam. Megtanultam burkolni, díszíteni, figurákat és virágokat készíteni, és egyszerre 3-4 receptet is lesütöttem, hogy az adott tortából melyik a legfinomabb, amit bátran ki merek adni a kezeim közül. A családom meg közben cukor sokkot kapott J

Valahol mindig irigykedem azokra, akik már kicsi koruk óta csinálják ezt. De soha nem változtatnám meg az utat, amit bejártam, keményen megdolgoztam -és dolgozom még mindig-, hogy itt lehessek. Sokszor megkérdezték tőlem, nem szomorít-e el, ha egy formatortát, amivel órákat dolgoztam, egy pillanat alatt tönkretesznek? Nem. Egy percet se szomorkodtam miattuk. Inkább örömmel töltött el mindig ez a pillanat, látni -vagy hallani róla-, mennyire lehet örülni egy-egy tortának.